Idén a második kőbányai Senior Olimpiát rendezik meg, a megújult Kocsis Sándor központban. Az olimpián több mint tíz versenyszámban, csak az 50 év feletti amatőr sportolók vehetnek részt. Szerencsés napot választottak október 21-ével, mivel a hosszú esős napok után, végre kellemes, napsütéses idő várta a sportolni vágyókat.

Az esemény célja, hogy a Kőbányán élő időskorúak körében a korosztálynak megfelelő szabadidősportokat és az egészséges életmódot népszerűsítse, valamint versenyzési és aktív pihenési lehetőséget biztosítson számukra (kobanya.hu).

Az olimpia napja egy nagy közös bemelegítéssel kezdődik, mindenki lelkesen utánozza az edzőt, aki hangsúlyozza, hogy mosolyogjanak, mert az bizony nagyon fontos. Rájuk is szól, hogy ne álljanak háttal a másiknak, mert így nem láthatják egymás mosolyát. Ezért gyorsan alkotnak egy kört, és így már mindenki egy vidám arccal találja szembe magát. A bemelegítés és a nyújtások a többségnek nagyon jól mennek, szinte pontosan le tudják utánozni a mozdulatokat, egy idős úrnak a hátsó sorokban kicsit meggyűlik a baja a feladatokkal, de meg kell hagyni, ő is nagyon lelkesen próbálkozik.

Egyszer csak elindul a zene, az edző felszólítja a sportolókat, hogy mindenki énekeljen, hiszen tudják a dalszöveget, és hát persze ki ne ismerné a Nem csak a húszéveseké a világ című régi slágert. A bemelegítés tánccal és közös vonatozással ér véget, mindenki egymásba kapaszkodva csap bele a szembejövő tenyerébe. A lelkes, ámbár kevésbé mozgékony idős úr nem tapsikol a többiekkel, csak egymagában táncolgat, de végül ő is beáll a vidám vonatozásba.

Az olimpia igazán jó hangulattal indul, és a bemelegítés után egyből elkezdődnek a versenyszámok. Fél tíz körül a női kosárlabdadobáshoz gyűlnek a palánk köré a sportolók. Egy néni közben még mindig fáradhatatlanul melegít.  Először egy férfi kezdi a dobást, ami csak azért különös, mert ez a női versenyszám, de azért végigdobja a tíz lehetőséget, amiből végül egy találat sikerül. Utána már tényleg a nők következnek, változó eredményekkel, de többnyire 2-3 pontot szerez mindenki. A döntőbe a folyamatosan melegítő versenyző, és egy egészen érdekes technikával dobó másik hölgy kerül be, ami úgy tűnik sikeresnek bizonyul, mert 3 kosárral ő nyeri meg a versenyt.

Mindeközben a kispályán zajlik az asztalitenisz bajnokság. Számomra is meglepő ügyességgel és gyorsasággal játszanak, egészen szoros mérkőzések alakulnak ki. Asztalonként két-két bíró figyeli a játékokat, és egy kisebb vita kerekedik arról, hogy 2 vagy 1 pontos különbséggel lehet-e nyerni. Végül az 1 pontos különbség is elegendő.

A nagypályára visszatérve a kezembe nyomnak egy olimpiai totót, amin az olimpia történelmével kapcsolatban vannak kérdések, mint például hogy mi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnökének neve.  A négy oldalas teszttel meggyűlik a bajom, úgyhogy végül inkább nem is adom be.

Fél 11 körül tartanak egy kisebb szünetet, ezalatt zsíros kenyeret, teát vagy kávét fogyaszthatnak a sportolók. A szünetben elindulok a kinti füves pályákhoz, útközben páran megállítanak, hogy regisztrálni szeretnének nálam – a nap folyamán nem tudom megszámolni, hogy hányan hitték azt, hogy én is egy segítő vagyok – mindenesetre mindenkit kedvesen továbbirányítok a regisztrációs pulthoz.

A műfüves kispályán elkezdődik a footgolf, aminek annyi a lényege, hogy egy focilabdát kell az egyik karikából a másikba juttatni a lehető legkevesebb rúgással, minél rövidebb idő alatt. Egy 1934-es születésű úr kezdi a játékot, amit meg is nyer, mivel csak ő indult a saját korcsoportjában. A játék alatt jókedvűen beszélgetnek egymással a versenyzők, az egyik bácsi panaszkodik, hogy miért nem szolgálnak fel sört. Mondják neki, hogy tea viszont van, de az nem kell neki, úgyhogy ott is hagyja őket, és megy tekézni a másik pályára.

A nagy műfüves pályán párhuzamosan zajlik a kislabdadobás és a gumicsizmadobás, amik között igazából csak annyi a különbség, hogy az egyikben egy labdát hajítanak el, a másikban meg egy csizmát, illetve hogy a csizmadobást szigorúan helyből kell végrehajtani. Mindenki hangosan buzdítja a másikat és örülnek egymás sikerének, és a gumicsizmadobás annyira megtetszik a szurkolóknak is, hogy sorra jelentkeznek, hogy kipróbálhassák, holott nem is indulnak a versenyszámban.

Mikor elindulok kifelé, egy néni újból megállít, és már mondanám is neki, hogy nem, én nem dolgozok itt, és nem tudom regisztrálni őt, de csak azt hitte, hogy az unokája vagyok, majd kedvesen rám mosolyog és továbbindul a szurkolók közé.