Ezüst- és bronzérem az országos sakk csapatbajnokságon

Az Aquaréna-Kőbánya SC csapatai remekül teljesítettek, a megszerzett ezüst- és bronzéremnek hála a kőbányai egyesület lett a legeredményesebb a 2015. augusztus végén megrendezett Országos Gyermek és Ifjúsági Sakk Csapatbajnokságon.

A verseny rendkívül szoros volt, az egyaránt a negyedik helyen rangsorolt ifjúsági- és gyerekcsapatnak is volt esélye a győzelemre. Előbbi egy ponttal lemaradva az első helyről lett harmadik, utóbbit pedig mindössze fél pont választotta el az aranytól.

A gyerekek 30 fokban, napi 6-8 órát játszottak vizes törülközővel a nyakukban embert próbáló körülmények között, és végig parázs volt a hangulat, amire a nem működő hűtés is rátett egy lapáttal – derül ki a kőbánya.info tudósításából.

A gyerekcsapatot Kovács Patrik Zsolt, Karácsonyi Kata, Bangha Ottó Péter, Füle Simon, Pervai László, Rahimkulov Margarita és Kovácsi Sára alkotta, míg az ifjúsági csapatot Farkas Richárd, Marjanovics Annamária, Polyik Péter, Kiss Péter, Urhegyi Márton és Karácsonyi Gellért képviselte. Utóbbi kettő ráadásul a tábladíjat is elnyerte, mint a táblájukon legtöbb pontot szerző játékos.

Az edző gárdát Korpics Zsolt szakosztályvezető, Krizsány László, Nógrády Vilmos, Hegyesi Zoltán, Gyömbér Tamás és Révész Máriusz fideszes politikus alkotta.

 

Címkék: sport, sakk, kőbánya